A baloldal sokszor rója fel a kormányzó jobbnak, hogy elvesztette polgári karakterét vagy hogy egyáltalán nem is volt ilyen sosem, csak erőszakos retorika meg hát populizmus. Tulajdonképpen mit jelent az, hogy polgári karakter? Vizsgálódjunk egy kicsit ezen a területen, mert a fogalmakat a nyelv éber rombolói sokszor használják kényük-kedvük szerint, hogy a nyelvpolitika ilyen narrálásával olyan jelzőket vindikáljanak maguknak, melyek tartalmuktól teljesen megfosztva jelennek meg viselőjükön.

A baloldali politikusok java szereti magát mérsékeltként, centristaként, diskurzuspártiként beállítani, ezzel is opponálva a despotikusnak kikiáltott, a jogállamiságot állítólag páros lábbal tipró kormányzó pártokat. Habár ezen utóbbi fogalomkonstrukción már hónapok óta vitatkoznak, hogy mit is jelent, maradjunk most az ő értelmezési struktúrájukban. Ami most azért lényeges, mert a vizsgálódás tárgya az, hogy vajon tényleg polgári és demokrata, tényleg jogállamot szerető politikusokról van-e szó azon aspiránsok között, akik a hatalom megszerzésére és birtoklására áhítoznak.

Hónapokkal ezelőtt is már fel-felütötték a fejüket a médiá­ban olyan baloldali posztok és szólamok, melyek azt hangsúlyozzák, hogy az adott jelölt hatalomra jutása esetén melyik börtönt, kikkel és milyen eszközökkel kívánják feltölteni. A legtöbbször lopást vagy korrupciót emlegetnek (úgy, hogy közben a baloldal ilyen jellegű botrányai szinte egymást érik), valamint független, de az Európai Ügyészséghez csatlakozó nemzeti bűnüldöző hatóságot.
Eme utóbbi kettő egy mondatban nehezen érthető, de maga Karácsony Gergely kampányol azzal, hogy visszaadja az állítólag elvett függetlenséget a bíróságoknak, és csatlakoztatja őket az Európai Ügyészség vérkeringésébe. Ez egy nemzet önrendelkezésére nézve rendkívül erős függelmi viszonyt feltételez, így pedig elveszi a jog hatalmát a szuverén államtól, ami fogalmában töri meg a jogállamiságot s rendeli alá egy nagyobb hatalmi struktúra politikai, ideológiai érdekeinek. A tavaly ilyenkor az országot forradalmi lázban tartó SZFE-botrány során már – szerencsére – láthatóvá vált, hogy mit jelent a függetlenség a baloldalnak: azt, hogy olyan emberek ülnek a „független” intézmények élén, akiket ők jelölnek ki, de kilóg a lóláb, mert már az egyetemi botrányban is előbbre való volt az ideológia, mint a szaktudás.

A baloldali „mérsékelt”, „polgári” karakter másik sokat hallott kampányszlogenje az, hogy az általuk rendszeralkotónak és korruptnak tartott egyéneket perrel – vagy akár anélkül, amolyan statáriális módon – börtönbe zárják. Ezt először csak Fegyőr András használta, majd hamar kapott az alkalmon Jakobinus Péter, és ez az ígéret mára már az ellenzék zászlóshajójának számító miniszterelnökjelölt-jelölt, Karácsony Gergely repertoárjában is feltűnik. A politikában jártas, elfogulatlan olvasóban felmerülhet, hogy „hiszen a jobboldal is igyekezett ezzel választásokat nyerni”, s jogosan, de egy tényezőt figyelmen kívül hagy, aki ezt felveti. Méghozzá azt, hogy amikor még Gyurcsány Ferencet  igyekezett mindenki elszámoltatni, ez a politikus az ország első embereként fordult fegyverrel azon emberek ellen, akik a törvénysértést kérték rajta számon. Tehát nem a tyúk vagy a tojás volt előbb, hanem a jog lábbal tiprása.

A polgár egyik fő ismérve a felelősségvállalás magáért és környezetéért, ez utóbbi pedig tágabb értelmezésben a saját hazája. Ha lakói felé úgy fordul, hogy azokat nem tartja méltónak a szuverenitásra vagy esetleg statáriummal fenyeget egy általa megvetett politikai csoportot, az nem citoyen, hanem a csőcselék élére álló ócska demagóg. Az ilyeneket a történelem örökkön hergelt tömege minduntalan saját maga falta fel.

A cikk online és nyomtatásban egyaránt a Magyar Nemzeten jelent meg.