„Mikor Marx megírta A tőkét, úgy hitte, hogy Anglia lesz a kommunizmus első igazolója, hiszen ott az ipari forradalom egy egészen új osztályt alakított ki, és a kapitalizmus kizsákmányolása náluk volt a legpusztítóbb. Az öreg Károly persze nem volt teljesen ostoba, hiszen a problémafelvetései és kérdései valóban méltók voltak a kor filozófusaihoz, ám az ezekre kínált rendszer és megoldási javallat, annak ellenére, hogy mégoly következetes is volt, az »egyenlete« egyik első változója vagy kimaradt, vagy nem is számolt vele.

Két-három emberöltőre volt szükség ahhoz, hogy Antonio Gramsci olyannyira visszafejtse ezt az egyenletet, hogy a hibát kiszúrja. Oroszországban ekkora már lezajlott a forradalom Lenin vezetésével, Anglia pedig még vígan pöffeszkedett a gyarmatain. Habár a a kommunisták tényezővé váltak, a Scotland Yard bikacsökei szerencsére hamar kiverték a fejekből a vörös lázt.

No, de mi az, amire Gramsci rájött? Az, hogy ahol adott a civil társadalom, ott nem mehet végbe a proletárforradalom, hiszen a polgárság kultúrája egyszerűen nem engedné meg a társadalom gyökeres átformálását.

A válasza erre a metapolitika egyik típusa volt, méghozzá a kultúrán és intézményeken keresztüli »lassú menetelés«, ami a 21. század második felében meg is valósult Nyugat-Európában.

És itt a változó! A civil társadalmak direkt behatásokkal szembeni ellenállóképességén nem csupán az egyes forradalmak transzformáló hullámai törnek meg, hanem fegyveres konfliktusban is sokkal jobb hatásfokkal védekeznek.

A polgári réteget nem az teszi, hogy mennyi nyugatos írót olvas, hanem hogy sajátja a szabadság, de nem a liberális értelemben vett nihilizmus.”

A teljes írás a Kontra felületén jelent meg.