A keresztény egyházak szertartásainak liturgiája, azok egy fontos eseményének a leképezése, megélése, egyfajta újrajátszása. Egy mise az utolsó vacsora és a mennyei dolgok leképezése, az Úr dicsőítésének legmagasztosabb módja. Hiszen maga Krisztus mondta: ezt tegyétek az én emlékezetemre. És annak rendes módja szerint mi tesszük is már lassan kétezer éve. Persze mindig jöttek hamis papok, hamis próféták és más elmeháborodottak, néha több, néha kevesebb követővel.

És eljött nekünk a mi George Floydunk. Nem akart próféta lenni, csak methtől átitatott agyvelővel, hamis pénzzel fizetni. Aztán megtörtént az, aminek jogszerűségét majd eldönti a bíróság, de valóban, az intézkedés közbeni fulladásos halál hagyhat némi kívánnivalót maga után… Erre a messiásukat már régóta váró kultisták megkapták amire vágytak. A közönséges bűnözőt a „fehér terror” alóli megszabadulás ígéretének megváltójává kiáltották ki. Megindult a nagy felkelés az elnyomók ellen, a szép új világ építése, ahol minden ember egyenlő és egyenlően juthat világi javakhoz, legyen az plazmatévé, vagy drága táska, hiszen szól a mantra a fülükbe: megérdemled az elnyomásért cserébe, végre tiéd a bosszú.

De a kultusznak nem csak csőcseléke lett. Ott vannak a papjai mindenhol, akik szakadatlan prédikálják a vizionált elnyomást, akik nem létező egyenlőtlenségekkel tüzelik fel a dologtalan, forradalomra áhítozó proletárokat. Hiszen vannak nekik istentiszteleteik is, meg saját liturgiájuk is: összegyűlnek jó sokan egy amerikai követségnél, ahol mindenki meghatározott viseletben érkezik (ezesetben transzparensekkel), majd jön egy-két prédikáció, aztán a közös „ima”, a skandálások, mely után el is érünk az esemény fénypontjára: a térdeléshez. És teszik ezt Floyd emlékezetére - Barabáséra. Térdelnek több, mint 8 percig, sírnak az áhítattól és az átszellemültségtől és teljessé válik a liturgiájuk, beteljesedik Marx igéje, az egyenlőség miséje kulminál.

Barabás pusztító kultusza kísértetként járja be a világot, a legnagyobb ellensége a rend, a legtermőbb talaja pedig a tudatlanság.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy mit jelent magyarnak lenni, mit jelent európainak lenni, hol ér össze a kettő, ha egyáltalán...

Erre a válasz itt van az orrunk előtt, épp a mai napon. Pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek kiáradt a Szeplőtelen Szűzre és az apostolokra, az egyik legnagyobb keresztény ünnep. A bibliai kontinuitás és egymásra épülés teljesedett be akkor, amikor a sínai szövetség napján az Úr megkötötte az új és örök szövetséget, a kegyelemét. Nem véletlen hát, hogy a katolikus gyökerű kontinensen ez számottevő ünnep maradt a protestánsok körében is, senki nem vetemedett arra, hogy elvitassa az egyik legszentebb ünnepet. Az apostolok a Szentlélek ajándékait ezen a napon megkapva indultak útnak, hogy a krisztusi üzenetet hirdessék. És ez alapozta meg az európaiságunkat is.

Jeruzsálemtől Rómáig hosszú volt az út, a Könyv nyomában mártírok és vértanúk jártak, de gátat szabni az igazságnak nem lehetett. A kezdeti evangéliumi közösségeket azok szokásai tartották össze, hiszen az erős közösségnek olyan erős kapaszkodói vannak egymásban és a kollektívában a tradíciói által, melyek garantálják a túlélését. Hát még ha a szokás krisztusi, ahogy kezdetben is volt!

Nincs ez másképp a Pünkösddel sem, vagy a Hősök Napjával sem. Előbbi a civitas Dei, utóbbi a civitas terrae. A földi szokás csak az istenire épülhet, ahogy épült is az elmúlt kétezer évben. Hőseinkre emlékezni azért fontos, amiért Krisztusra: előbbiek a földi viszontagságok legyűrésére bátoríthatnak, de utóbbi nélkül úgyis elbukunk, hiszen, ha a keresztfára nem tekintünk, nem fogjuk bírni a próbákat. Nézzük meg a csíksomlyói búcsút, mit látunk? Egy nagy „földi” ünnepet, amely a Kárpát-medence magyarságának legfontosabb zarándokhelye lett, de ugyan lehetett volna ez hét határra szóló gyülekezés, ha nem nyugszik az isteni alapon?
Elvérzett volna, ahogy a többi világi, kreált és erőszakolt „ünnep”, mint a május 1., az április 4. Mert ami nem organikus, az elpusztul. Márpedig semmi nem lehet organikusabb a világ Teremtőjénél, és ezért marad meg örökkön a nemzet ott is, ahol már száz éve próbálják tűzzel-vassal irtani, hogy anyánk nyelvén imádkozzunk. Így nem lett és lesz Csíksomlyóból magyar Golgota, mert földi hagyománya a mennyire épült. Ezért hát tartsuk szorgosan a szokásainkat: eredjünk el templomainkba, imádsággal forduljunk az Úr felé, hiszen Ő mindig felénk fordul, de emellett válasszuk meg a királyát és királynéját, állítsunk májusfát, törökbasázzunk és így tovább. Mert ha nem töltjük meg Krisztussal az ünnepet, ahogy a Szentlélek a tizenkettőt, akkor nem marad ez más, mint hitvány kirakat, bóvlija egy jövőtlen nemzedéknek.

A hit pajzs, a hagyomány vért. Öltsük magunkra!

A minap kikiáltottak államellenes gaztevőnek. A kettős mérce pusztító, a szövegértelmezés pedig siralmas. Nézzünk hát egy összehasonlítást!

Akciók, videóim és posztjaim, amelyeket NEM hozott le a 888:

• nem hozták le, hogy egyedül az IG zavarta meg a DK rendezvényét, emlékeztetve Fletót a 2006-os szemkilövetésre
• nem hozták le, hogy egyedül az IG rendezett szimpátia-megmozdulást a görög követséghez, hogy támogassuk őket a határvédelemben
• nem hozták le a Coca-Colás akciónkat
• nem hozták le az egyetemi aktivizmusunk egyik felvonását sem
• nem hozták le az internetes szólásszabadságért indított kampányunkat
• nem hozták le, amikor az EU-s választásokon szinte nyíltan a kormánypártokra való voksolást propagáltam
• nem hozták le egyik gender-studies elleni akciónkat sem

Akciók, videóim és posztjaim amelyeket lehozott a 888:

• egy poszt, ahol az egyéni felelősség fontosságára hívtam fel a figyelmet

A poszt nem szólt másról, csak hogy tartsuk be az intézkedéseket, de ne engedjük magunkat abba a hagymázba, hogy a mindenkori (!) állam képes a végletekig megvédeni minket. Az egyén felelőssége a közösség érdekében fontosabb, mint maga az állami szerepvállalás egy krízishelyzet megoldásában.

A téma tartogat még érdekességeket! Mindent a maga idejében!

(A paxot felhozni gyenge volt, már 2018-ban leírtam, hogy bizony 21-22 évesen az ember megbotolhat. Ismétlem: a megszűnése előtt kiléptem onnan, majd jött két év apolitikusság - nos ennyit a "hirtelen megtértről" életemben egy Szálasi-könyvet sem olvastam, a szocializmus meg antiszemitizmus meg hát eléggé távol áll tőlem. Azóta következetesen képviselek keresztény, minarchista álláspontot, amely hát a legkevésbé sem nackós.)

Bontsuk most két részre ezt a fogalmat, hogy a végén legyen honnan összefonni. Először is a magyar demokrácia helyzete, ellentétben az ellenzék sivalkodásával, bizony sajnos néphatalom. A census itthon csupán korban és némi szellemi képesség korlátaiban merül ki (de leginkább abban sem), a büntetésként kiszabott eltiltást nem idevéve. Felhozhatnánk a további egyenlőtlenség indikátoraként az átszabott választókerületeket és a megváltoztatott választási törvényt, de azt kell látnunk, hogy egy kompetens ellenzék ezzel is nyerni tudna. Tehát a fogalom második része stimmel végülis.

Ugyanígy elmondható ez a vizsgált szó első részéről is? Valóban keresztény ez a mi demokráciánk? Hogy mitől számít kereszténynek egy állam működése kereszténynek... Nos, innen lesz érdemes ezt megvizsgálni:

Retorikai szempontból: a keresztény erkölcsi rendszer, mint transzcendens morális iránytű hangoztatása vere dignum et iustum est, ez minden európai hatalomnak kötelessége kell hogy legyen, máskülönben a posztmodern mindent megkérdőjelező, még önmaga létezését – mind biológiai, mind spirituális értelemben - is biztosító erkölcsi szisztémák felszámolásához érkezünk. Ki is pipálhatjuk, de a harmadik pontnál emlékezzünk minderre.

Megvalósulása: hogy ezt megfelelően vizsgálhassuk, két szempontot kell egymással ütköztetnünk. A reálpolitikai érvelést szentesítő machiavellista hozzáállást, mely könnyedén leveszi rólunk az erkölcsi terhet, a nemzet keresztjét hordozó kormány válláról leemeli az üdvözülés lehetőségét, mely csak széttárt karokkal áll, hogy “sajnálom, hát reálpolitikai szempontból meg kellett bizonyos döntéseket hozni”. És ezzel szemben ott áll Szent László intő szava:

“Bűnös vagyok, mert a földi méltóság teendőit nem lehet előmozdítani súlyos vétkek nélkül.”

A Machiavellista reálpolitika nem tűr meg önmaga fölött hatalmat, csak célt. Nem áll más az origóban, csak a hatalom birtoklása és megtartása, felelni pedig senki előtt nem kell, hiszen az ember csupán a nép jóakarójaként él s létezik, miközben kielégíti tulajdon szerzésre szoruló gyarló vágyait. Szent László királyunk pedig felismeri azt, hogy a hatalom gyakorlása mindörökkön meg fog kívánni nem illő és nem üdvös tetteket, de szeme előtt kimondatlan is ott van egy határ, méghozzá az ember felett álló Krisztus szabta mezsgye.

Gyakorlása: az orbáni kereszténység egyértelműen protestáns, egyértelműen a világi hatalommal kapcsolja össze a klerikális hatalmat és nem fordítva. A civilizációs lelki univerzalizmusra nem úgy tekint, mint rendező elvre, hanem mint ellenségre, mely a nemzeteket kívánja felszámolni – teljesen elrugaszkodva a valóságtól. Nem a hatalomgyakorlástól függetlenített, ugyanakkor annak morális iránytűt szabó nem-evilági hierarchiának felel, hanem a hite szerint keresztény erkölcsi rend szerint működik, melyhez csupán eszköz a törvényalkotás, annak nem mindig kell összhangban lennie azzal a morállal, melyet az áhított cél képvisel, hisz utóbbi szentesíti az előbbit. Ha üdvözülésre predestináltak, üdvözülni fogsz, hisz te csak egy terv része vagy, így hát amelyet éltedben cselekszel, az nem számít, hisz csak a nagyobb jóért tetted, tehát a cselekedeteid is jók.

Ha példával szemléltetném, akkor ez olyan, mintha Pablo Escobar csak azért árult volna kokaint, hogy a szegényeknek építhessen kórházat, melyben aztán a drogbevételből ingyen látja el a leszakadó rétegeket.

Ha tehát cselekedeteinkben nem nyilvánul meg a keresztényi akarat és mindent a reálpolitikának vetünk alá, akkor felelnünk nem kell soha semmiért, lelkiismeretünk mégis könnyű lehet, hisz csupán “isteni akaratra cselekedtünk, ráadásul az örök protestálás is megtörtént a nemzet érdekében mindenkor”.

Hol vagytok hát katolikusok? Hol vagytok Szent László örökségének hordozói? Mikor adtuk át ezt az országot teljes mértékben felebarátainknak? Hiszen valóban illő és üdvös, méltó és igazságos, hogy minden "történelmi egyház" reprezentálja magát hívein keresztül a törvényhozásban, de hova lettek a katolikusok? Miért nem lehetünk mi is iránytűi egy keresztény demokráciának?

Vissza kell térnünk országunk vérkeringésébe: nekünk Pázmány kell!

No, hát azt hiszem az utóbbi időben a maga politikai hozzáállására valamit is adó magyar polgár ezeket a kérdéseket már feltette magának, majd inkább már oda sem próbált nézni, amikor a közélet még mélyebbre züllése igazából zuhanássá váltott a politikai fórumok poklának legmélyebb bugyrai felé.

Álljon itt egy gyors összefoglaló arról, hogy milyen mélyen vagyunk már, a könnyebb megértés szolgálatában:

• Karácsony telepakolta a szemkilövető embereivel a fővárosi cégeket.
• Zugló új polgármestere, Horváth Csaba Zuglót még tovább szipolyozná, szinte már dél-balkáni korrupció jelenlétét vénénk felfedezni a parkolóórák szerződéseiben.
• Lackner, a kispesti hikomat-Escobar az önkritika helyett inkább gyurcsányi politizálásba kezd: előre próbál “bukni”, ehhez pedig a városvezetés messzemenőkig asszisztál.
• Öröm az ürömben: Borkai lemondott. Megkésve bár és törve, elrendezve minden gyanús ügyet, ünnepélyes keretek között távozott gyönyörű Arrabonánk éléről.

És itt jött érkezünk el – pedig higgyétek el, láttam már sok rútságot a politikában – a számomra valaha volt legmélyebb pontra, amelynél olyan szekunder szégyent éreztem, hogy már egy lappföldi emigrálást is fontolóba vettem: A 444.hu-n jelent meg a cikk, melynek címe “Az Add ide a didit éneklő tüntetők próbáltak betörni a győri városháza üléstermébe”. Na, most elértünk arra a pontra, amikor egy hányingerlően undorító korrupciós orgia miatt lemondani kényszerülő politikus ellen a tüntetésnek is sikerült alálicitálnia.

Lehetnek itt még elvárásaink a magyar közéletet illetően? Ugyan mégis micsoda?

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy amíg a tömegdemokrácia korában élünk, amíg tespedünk a szocialista maradványban - miszerint általános válaztójog van - addig a politika mindig a legnagyobb, azaz egyben a legprimitívebb rétegeknek fog szólni a legmagasabb szintről, mert semmilyen más érdeke nincs már, csak a hatalom megtartása, de az bármi áron. A tömeg meg csak egy árat kér, de azt már évezredek óta:

cirkuszt és kenyeret.

Ameddig pediglen ezzel eltelítődik, addig a két tűz közé szorult, az ország jobbátételén aggódó honfiak és honleányok, azaz a fejét épp hogy csak újra felvető polgárság képtelen beleszólni a nagyok és a nagy tömegek játékába.

Mivelhogy pedig milliós rétegről beszélünk, ezért csak egyet tehetünk: mindkettőnek ellenpólusaként egyként kell kimondanunk, hogy ideje lenne megállni, ideje lenne vitákat kezdeményezni és olyan vitákat, amelyek nem csupán a két oldal erődemonstrációjáról szólnak, hanem akár a vesztes fél önnön revíziójáról, hibáinak javításáról, az ország jövőjének egyáltalán megalapozásáról.

A fényestekintetű padisah ismét meglátogatja hű vazallusát, a magyar rendek kerösztyén urát, hazánk szabadságának Rákóczi óta legfényesebben viruló élharcosát, Orbán Viktor vezérlőfejedelmet.

Nem lenne ezzel semmi baj, hiszen az ország geopolitikai helyzete megkívánja, hogy ne legyen haragosunk sem a szultán, sem a cár, de még a “német-párizsi” császárnő sem, így igazán érthető, ha az ország érdekei szerint játszunk hármasügynököt, csak hogy mi húzzunk hasznot belőle. Nem volt ez sosem másként, így gondolta sok erdélyi fejedelem (tisztelet a kevés kivételnek, akik Erdélyország virágoztatásán és nem sarcoltatásán dolgoztak), csak aztán a török sosem volt olyan barát, mint amilyennek mutatkozott és néha egy kicsit kifosztott minket, vagy a Jedikulába küldte a fél ország vezetését.

A Jedikula ma már nem fenyeget, a török sem tör már haddal ránk, de azért mégiscsak érdemes meglátni, hogy kit fogad a mi jó atyánk:

• Erdogan mióta “megválasztották”, azóta bontja le az ún. demokráciát Törökországban és erőst centralizálja az országát (szemet hunyunk, mert ez belpolitika).
• Erdogan példaként tekint a szulejmáni terjeszkedésre, az oszmán birodalom eszményére és ennek minden – ránk nézve – rút hozadékára.
• Erdogan európai frontja nem más, mint a már Európába vándorolt törökök és generálisai az őket politikailag is kondícionáló, Törökországban képzett imámok. Ne felejtsük, el, hogy Erdogan többször erőst kampányolt Európában, Európa ellen.
• Itthon nincs jelentős török kisebbség, így hát megúsztuk? Nem. Erdogan Budapestre akart nagymecsetet építeni – kinek is, ha megvéd minket a kormány? - ami aztán hála legyen a magasságban Krisztusnak, befuccsolt.
• Ezzel nem ér véget a felsorolás: Erdogan megnyitotta az egyik legészakibb iszlamista zarándokhelyet, a Gül Baba türbét. Az nem egy szépemlékű műemlék: Gül Baba egy harcos dervis volt, aki Buda elestekor is jelen volt, Nagy Szulejmán szultán igen kedvelte.
• És még mindig nincs vége: Erdogan a MAARIF alapítványon keresztül folytatja hódító útját és Ferencvárosban nemsokára megnyílik az iskolájuk. Ismétlem: kinek is, ha a kormány megvéd minket?

Ami pedig szinte hátborzongató, hogy mindehhez pártunk és kormányunk messzemenőkig asszisztál. Habár azóta “meggondolták magukat”, elsőként a magyar kormány vétózta meg, hogy Törökország Szíria elleni akcióját megszállásnak minősítve elmarasztalja az Európai Unió. A kurd helyzet egyébként álságos, engem a leginkább az zavar, hogy ismert terroristákkal karöltve bolygatja Erdogan ismét a pacifikálódó Szíriát, amely megint egy 2015-öt eredményezhet. Ezt pedig tudja a bősz szultán és erőst fenyegeti a milliónyi “menekülttel” Európát, amely mint gyenge és béna, ellustult nagysasszony híven engedelmeskedik a török kényének kedvének.

Erdogan November 7-én hazánkba látogat. Lesznek tüntetések, de ne essetek áldozatául, ezeket a Vajnai féle szélsőbalos kommunisták szervezik. Álljatok ellen mindkettőnek, a töröknek és a pogánynak is: emeljétek fel a hangotokat, vigyétek hírét a szultán hódításának és a ti morajlásotok késztesse a kormányt erényesebb vezetésre!

Régóta gondolkodtam, hogy indítok egy blogot, mert videókat felvenni és szerkeszteni sajnos nem mindig van érkezésem. Rengeteg a jó téma, amelyekről jobb írásban beszélni, mert egy videó terjedelme sokszor nem elég. A magyar belpolitika szubhumán szinten van, a külpolitikánk felett eluralkodott a "reálpolitika", az ellenzék és az ún. (új)baloldal pedig jön föl, mint a talajvíz a DK és Momentum vezetésével. Ezt pedig ne hagyjuk.

Amit itt találni fogsz:

• a legújabb videóimról posztok,
• napi jegyzetek, vélemények,
• az Identitás Generáció (jövőben csak I. G.) aktivizmusáról posztok.

Tarts velem, mert Európát mentünk!